A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Szakbizottsága, a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozata, valamint a Taní-tani alternatív iskolai folyóirat jövőre is megrendezi immár hagyományos konferenciáját. Mivel az elmúlt években komoly és növekvő érdeklődés mutatkozott a rendezvényünk iránt, idén a konferenciát kétnaposra bővítjük. Így reményeink szerint több lehetőség nyílik a szakmai beszélgetésekre és a kötetlen informális eszmecserékre is. A konferencia helyszíne: Miskolc, Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, 3529 Miskolc, Szigethy Mihály u. 8. A II. Miskolci Taní-tani Konferencia előadásainak rövid összefoglalói (.pdf) Vajda Zsuzsanna a Programbizottság elnöke
Időpontja: 2010. január 29-30.
Konferenciánkon kiemelt helyet szeretnénk biztosítani az oktatás és nevelés aktuális, a pedagógus társadalmat, a szülőket és a gyerekeket foglalkoztató problémáinak, nyitott kérdéseinek, mint például az oktatás tartalma, a fegyelem, az iskolai tanulás motivációja, az iskolai értékelés, a jutalmazás és büntetés, a pedagógus–szülő viszony, az integráció és a szegregáció.
A konferenciára benyújtható egyéni előadás és szimpózium terve. A konferenciára elektronikus úton lehet jelentkezni az alábbi linkre kattintva:
REGISZTRÁCIÓ
Az előadási szándékkal résztvevőktől egy legfeljebb 1000 karakter terjedelmű összefoglalót kérünk, amely szerepelni fog a konferenciafüzetben. A szimpóziumok szervezőit arra kérjük, hogy egy maximum 1000 karakteres szövegben foglalják össze a szimpózium célját, tartalmi vázlatát, és csatolják a résztvevők maximum 500 karakteres összefoglalóit.
Terveink szerint a konferencia előadásainak teljes szövegéből kötetet állítunk össze, amely 2010 folyamán jelenik meg.
Az előadás- és szimpóziumtervek benyújtásának határideje: november 25.
Az előadás elfogadásáról december 5-ig tájékoztatjuk a résztvevőket.
Részvételi díj:
január 1-jéig 9000 Ft,
január 1. után és a helyszínen 12000 Ft.
Számlaszám:
10027006-01426672-00000000
Kérjük, hogy a közleményben az alábbiakat tüntesse fel:
4090404 (a konferencia témaszáma)
Taní-tani Konferencia
Befizető neve
